Amerikai lepárlók sorozat: Kozuba & Sons

kozubacover.jpg

Sorozatunkban ismét egy szívmelengető sztori a tengerentúlról, aminek ezúttal európai vonatkozása is van. Az amerikai craft distilleryket bemutató sorozatunkban sok tájékán jártunk már az Államoknak, eddig ismertebb lepárlókat bemutatva, néha egy-egy különlegesebb sztorival fűszerezve. A hosszabb nyári szabadságom után úgy gondoltam, ismét egy napfényes déli állam, Florida mikrolepárló világát vizsgálom meg közelebbről. Így találkoztam a lengyel Kozuba családdal, akik nagy fába vágták a fejszéjüket.

A történet Lengyelországban kezdődik a 2000-es évek elején. A biokémikus Zbigniew Kozuba feladja cégét, otthagyja Varsót és a lengyel vidékre költözik, ahol - amolyan nyugdíjas hobbiként - szeszlepárlásba kezd. Az első időkben ez különböző gyümölcsből készült szíverősítő likőrökre korlátozódott, ami egyre népszerűbb lett a környéken. A pap, a rendőrfőnök mind ismerték őt és be-beugrottak hozzá. Az ő ösztönzésükre és a saját elhatározásából úgy gondolta, hogy nagyobb léptékben kellene próbálkozni. 2005-ben két fiával közösen megalapították a Kozuba & Sons lepárlót Lengyelországban, ami az első privát tulajdonban lévő mikrolepárló volt az országban. Vodkát, whiskyt és továbbra is likőröket készítettek. Bár a vodka népszerű a lengyeleknél, mégis nehéz volt a piacra lépni és népszerűsíteni a termékeiket. A fiúk számos vásárra jártak Németországban, Kínában, szembesültek a kézműves szeszipar iránti egyre nagyobb rajongással. Azt gondolták, hogy a boom - pár év késéssel - hazájukban is lezajlik, de nem így lett és a jogszabályi környezet sem változott.

12243572_913152512055337_7119807957427911577_n.jpg

2012-ben aztán úgy gondolták, hogy kedvezőbb hely után néznek, már ami a kézműves lepárlást illeti. Ebben az évben vásároltak két rézüstöt - korábban más gyártóktól is vásároltak szeszt. A döntés az Egyesült Államok mellett szólt. Először Texas volt a célpont, ahol egyrészt már sok hasonló lepárló működik, másrészt nagy a légszennyezettség. Ezek a dolgok nem annyira tetszettek a Kozuba családnak, így Florida felé vették az irányt - kedvező szabályozás, kevés lepárló. Miami túl drága, Tampa nagyon zsúfolt, így maradt az igazán közösségi St. Petersburg. 2014-ben a három család - Zbigniew két fia is a vállakozás tulajdonosa - Floridában telepedett le.

Az átköltözés hordozott nehézségeket: odahaza már érlelődött a rozswhisky az amerikai tölgyhordókban, amiket ki kellett üríteni, hogy a Transportation Security át tudja vizsgálni őket. A hordókat aztán tisztaszesszel mosták ki, majd visszakerült beléjük a whisky, ami így lengyel földön lepárolt, de amerikai földön érlelődő itallá vált.

Családi vállakozásban működő lepárlójukat St. Petersburg egy régi raktárépületében nyitották meg a Warehouse Art Districtben 2016 júniusában. A lepárló, a raktár és a kóstolóhelyiség egy épületben kapott helyet, ahol túrákat is tartanak. Zbigniew Kozuba lepárlómesterként, két fia, Maciej és Jacob pedig a cég működtetésén dolgozik. A munkálatok majdnem két évig tartottak. Az első tiszta run 2016. május 26-án futott le - pont aznap, amikor Jacobnak és feleségének, Martának megszületett a kislánya, Olivia.

13407262_1025035894200331_8031947848114641714_n.jpg

12188094_910261715677750_4604488938614033065_o.jpg

13718784_1042409445796309_5289291354170921772_n.jpg

Whisky kínálatuk egyelőre még a rozswhiskyre és egy white dogra korlátozódik, de tervben van bourbon kiadás is, hiszen elsősorban whisky és csak másodsorban vodkalepárlóként akarják magukat pozícionálni. Nem kell mondanom, hogy a gabona helyi farmerektől származik, hiszen a sorozatban mindig törekszem arra, hogy olyan lepárlókat mutassak be, ahol a folyamat minden része helyi kötődésű, helyben történik és nem előre megvásárolt vagy akár saját recept által gyártatott szesszel dogloznak, ahogy azt több lepárló is teszi odaát. A Kozubánál a gabona feldolgozása, a lepárlás, az érlelés és a palackozás is helyben zajlik. Arculatuk sem hétköznapi - egy lengyel képregényrajzoló alkotta meg a huszas éveket - a szesztilalom éveit - idéző képi világukat, ami promóciós plakátjaikon és a még készülő félben lévő weboldalukon is visszaköszön.

11149383_827917720578817_2510934717913779843_n.png

Whisky kínálatuk:

  • Mr. Rye - két évig amerikai tölgyhordóban érlelődő straight rye whisky, aminek az a különlegessége, hogy Lengyelországban párolták le, de részben Amerikában érlelték. A lepárlónak már Amerikában előállított párlatai is vannak, ezért a jövőben azokból is palackoznak.
  • White Dog - érleletlen párlat

13668977_1043126022391318_5905609668021502053_n.jpg

13528546_1030817963622124_7818331797421899118_o.jpg

Képek forrása: Kozuba & Sons Facebook

A kiegészítésekért köszönet a Kozuba & Sons Distillerynek!