A skót whisky legfőbb portálján futottam bele a szokásos vitaindító rovatban abba a témába, hogy túlságosan geekek lettek-e a skót whiskyt kedvelők? A kérdést kiegészíteném azzal, hogy a whiskyt kedvelők úgy általában.

Azok számára, akik nem járatosak az újkori terminusokban, a geek egy olyan személy, akinek az érdeklődése egy szűk területre fókuszálódik és abban jártasságot szerez, vagy próbál szerezni, a Wikipedia meghatározása szerint a geek-ké nyilvánítást indokolhatja a témához kapcsolódó rajongás mértéke. A geek szónak volt korábban pejoratív felhangja, de manapság ez tompult.

Sok helyen olvasni a whiskyvel kapcsolatban - az említett írásban is - hogy a lényeg az, hogy kivel és hol fogyasztjuk. Ez szerintem igaz minden italra egyránt. Mégsem gondolom, hogy probléma lenne az, hogy értjük is, hogy mi van a poharunkban, pláne, ha minőségi, és miért ne lenne minőségi? Miért ne adnánk meg magunknak azt az örömöt, hogy a kellemes beszélgetést, bulit, otthoni magányos elmélkedést egy minőségi itallal egészítsük ki, színesítsük meg?

Elliot Wilson a bort hozza úgymond "rossz" példának a témában, abból a megközelítésből, hogy elment egy olyan irányba, "beleesett abba a csapdába, hogy a megszállottság egy belső kör, egy kvázi klub részévé tesz. Szerintem nincs ez másképp a whiskyvel sem, sőt, egyéb más dolgokkal sem, legyen szó akár a számítógépes játékokról, vagy az épp aktuális okostelefonokról. Számomra öröm látni, hogy ahogy mi is idősödünk (a mi alatt értsd az én generációmat, ezt az X és Y határán táncoló, helyét kereső korosztályt), egyre inkább a minőség felé fordulunk, ami normális. Az utánunk következők pedig már eleve egy olyan korban nőnek fel, ahol minden elérhető számukra és csak rajtuk múlik, hogy milyen irányban indulnak el. Nem gondolnám tehát, hogy egy mélyebb érdeklődés tanúsítása sznobbá tenne minket, hacsak nem esünk át a ló túloldalára és fordul kérkedésbe, felesleges magamutogatásba a hozzáértésünk vagy a látszat-hozzáértésünk. Mert ne felejtsük azért el, hogy a mi népünk hajlamos mindenhez jobban érteni, mint mások vagy mint a másik közülünk való. 

A soron következő generációk marketing szempontból teljesen új megközelítést kívánnak meg, mert hát a cél mégiscsak az lenne, hogy az előállított whiskyt, bort, kézműves sört értékesítsék és ebből profitra tegyenek szert azok, akik ezzel foglalkoznak, akik ennek szentelték az életüket. A whisky is és a bor is üzlet, méghozzá kőkemény üzlet. Mi, hétköznapi fogyasztók - vagy akár geekek - abból a szempontból nem bánjuk ezt, hogy a spektrum szélesedik, egyre több és jobb ital áll a rendelkezésünkre, amit meg tudunk ismerni. Persze a pénz itt is meghatározó tényező: ha több pénzünk van, jobb minőséghez férünk hozzá. Nincs ez másképp az italokkal sem. Én azt támogatom, hogy aki korlátozottabb anyagi lehetőségekkel rendelkezik, annak se kelljen nélkülöznie a minőséget, pláne, ha érdekli is. Fogjunk össze egymással akár, rendeljünk többen; akik ismernek, azok tudják, hogy ilyenben én mindig is partner voltam és leszek is.

Az üzletiességen kívül ne menjünk el amellett a tény mellett sem, hogy a skót whisky lepárlók mögött sokszor több évszázados tradíció áll, gyakorta obskurus mítoszokkal, titkokkal kísérve, aminek egy része nyilvános, része az adott lepárlóhoz tartozó legendáriumnak, hangulatnak, életérzésnek, másik része csak a szakmabeliek és a szakmához közel állók előtt ismert.

Innen Magyarországról nézve, a bor számunkra az életünk része: hagyományaink vannak, megannyi borvidékünk, kiváló éghajlatunk, remek pincészeteink. A whiskyvel mondjuk úgy, hogy ismerkedünk. Megvan persze itthon is az a kör, amelyik vásárolja, kóstolja és érti is az italt - nevezzük őket geekeknek - és talán egyre többen lesznek, leszünk. Arra bíztatnék mindenkit, legyen szó borról, whiskyről, kézműves sörről, pálinkáról, hogy merjünk érdeklődni az ital iránt, ki-ki a maga módján; ha érteni akarjuk, akkor informálódjunk (minden forrás a rendelkezésünkre áll hozzá) és mindenek előtt igyekezzünk szerények és alázatosak maradni. Legyünk geekek, de ismerjük a mértéket is.