Igen, ez egy whiskyblog. Igen, a téma, amiről írok, egy gin, ráadásul magyar, ráadásul a legsikeresebb magyar gin. Mondjuk nincs is sok versenytársa idehaza. Hogy mégis hogy jön össze ez a whiskyvel, arról később.

Az Opera gin rövid idő alatt hatalmas karriert futott be itthon és reméljük a nemzetközi porondon is ugyanígy megállja majd a helyét és nemcsak rövid, hanem hosszútávon is. Koktélok alapanyaga lesz majd bárokban, egy olyan ital, amit büszkén mutogathatunk és emelhetünk magasra, mint az úttörő magyar kézműves gint. Úttörő, mert remélem többen követik majd hasonló sikerrel.

A sztorit ma már sokan ismerik, hiszen az elmúlt 3 hónap gyakorlatilag ettől volt hangos a magyar szeszsajtóban és máshol is. Adott egy fiatal ügyvéd, aki ginkészítésre adja a fejét és ehhez elmélyíti az ismereteit, visszahozza a kisüzemi szeszfőzést a fővárosba és mindemögé remekbe szabott marketinget raknak egy csapattal. Kitalálva és szépen tálalva. Az Opera név eredete, az egyetlen dalszínházunk mellett álló lakás és a több generációs családi örökség. Art deco-steampunk arculat, amit körülleng ez a finoman odarakott hagyományörző vonal.
Az összetevőket tekintve nyilván a hagyományos ginfűszerek alkotják a gerincét, de ahogy más gineknél is, itt is van egy csavar a történetben, ami megint csak a helyi kötődésre erősít rá. Levendula és mák, két jelentős növényünk. Tihany buckái és a mákosrétes, jól megfér ez egymás mellett, vagy amit akarsz, amilyen képet magadban társítasz ezekhez. Én ezeket.
Illatában-ízében nem hangsúlyos a mákos történet, inkább a levendula, ami nekem jobban előjön, de állítólag lesznek még itt kísérletek, mert azért a ginben is van potenciál.

Mindezek mellé Budapest egyik legnépszerűbb bárjának vezető bártenderét nyerik meg a márka arcának, míg az alapító ginkovács már a televízióban is mesél magukról egy műsorban, ahol bár felszínesen, de 10 percben szépen összeért, ami az elmúlt 10 év hozadéka: a sör, a bor, a kávé és most már a kisüzemi gin. Én most érzem azt, hogy felmásztunk a hegyre, most már fent is kéne maradni. Szegény pálinka nem akar felérni erre a hegyre, de az valahogy mindig megmaradt az egyszerű emberek italának, nem akart és nem is akar több lenni önmagánál, legalábbis ezt látni. Meg persze lehet, hogy a divat is ezt diktálja. De ki mondta, hogy csak azt lehet főzni, amit már régóta főzünk? Sör, bor kiválóan működik ezen az éghajlaton, gint is talán csak az inuitok meg a mongolok nem főznek ma már (a rumot mondjuk hanyagolnunk kéne továbbra is, a rum hazája az amerikai kontinens, ott működik, annyira oda kötődik, hogy nem is kell másképp lennie). Félreértés ne essék, nem akarom én megbántani a nemzeti italunkat, sőt, úgy gondolom, elférne abból is egy igazi szuperprémium kategória. Csak szólok, hogy az Aszú Esszencia legutóbbi sikerét nehéz lesz überelni, de talán nem is kell.

Zenitjére ért a bárkultúra, a kávékultúra, a bor már régóta ott van - persze abban is van hazai potenciál, sokkal több, mint most - a sörben már most nagyon jók vagyunk és megérkezett, bejelentkezett a kisüzemi gin. Aminek a terjesztésében nekem is részem van, annyiban, hogy az elsők közt kezdte forgalmazni cégünk, mert gyorsan reagáltunk, időben kapcsoltunk és ezekre a jól összerakott magyar sikersztorikra borzasztóan büszke vagyok, főleg, ha mindenki csak nyer a történeten. Mindegy, hogy informatikai startupról vagy kisüzemi ginről van szó.

Szóval hogy is lyukadunk ki a whiskyhez végül? Úgy, hogy kellene készíteni valami jó kis gabonaszeszt most már. Adottak a lehetőségek, az éghajlat, minden. Egy dolog van, ami ott nem így működik, mint a többi párlatnál: az idő. A gin, a különböző likőrök, a pálinka is: a könnyed, légies fiatalok. A cognac, a whisky: ők a felnőttek, a bölcsek, az öregek, akik éveket, akár évtizedeket töltenek egy hordóban, hogy aztán jelen legyenek. Generációk nőnek fel, trendek tűnnek el és jönnek újak a helyükre, mire ők felébrednek téli álmukból és előbújnak a poharakba, szájakba, fejekbe.

Lassan felnőhetünk mi is és készíthetünk egy jó whiskyt talán. Nagyon várom, hogy elérkezzünk erre a pontra is, de addig élvezzük ki, amit ad nekünk a bár: igyunk Opera gint és legyünk büszkék! Jöjjenek a többiek is.

A japán whisky töretlen népszerűségnek örvend, azonban a limitált készletek finoman szólva is kétséges NAS whiskyk megjelenését eredményezik.

Eltelt a 2018-as év. Több újdonságot hozott úgy a whiskyvilágban, mint az én életemben is, bár előbbiben nem történtek akkora eget rengető változások, mint az utóbbiban. Van új GlenAllachie és Mortlach alapsor, 70 éves a Douglas Laing, abszolút csúcsot döntött egy palack Macallan egy árverésen, újra van GlenDronach 15 és lassan, de biztosan, lépésről-lépésre egyre többen lesznek a magyar whiskykedvelők is.

Mostanában sok embertől hallottam, hogy nincs igazán tisztában a független palackozókkal, illetve nem érti őket, vagy nem látja át. Nos, ezzel annak idején én is így voltam - már ami az átláthatóságot illeti, hiszen annyi féle van belőlük, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja. Az általuk kiadott palackozásokról nem is beszélve, mert azt tényleg szinte lehetetlen dokumentálni. Mai posztunkban röviden áttekintjük a dolgot. Nem is igazán tudtam, hogy honnan induljak neki, hiszen a rendelkezésre álló információ talán csak a palackozások számával vetekszik.

Hiánypótló könyv jelent meg magyar nyelven a közelmútban a whiskyről. Hála a kiadónak, első kézből tudok róla beszámolni a blogon.