Loch Lomond és Glen Scotia - Útibeszámoló - 2. rész: Glen Scotia Distillery

Sirálykárogós jó reggelt Campbeltownban! Ha nem tudnám, hogy valóság, azt hinném, projekció, hogy ma reggel is verőfényes napsütés. Úgy látszik, ez itt sem lehetetlen. Nesze neked ködös Albion, meg folyamatos esőzés. Nagy mákunk volt, az tény. Hagyományos helyi reggelimet ebben a napsütésben az ablakkal szemben fogyasztottam el, kipihenten, 10 óra alvás után, felkészülten a mai napra.

Mivel a Glen Scotia elég közel van az öbölhöz (meg amúgy is, mi van itt messze?) ezért gyalog indultunk meg, útközben sztorikat hallgatva egymástól és a szervezőktől és persze folytatva az ismerkedést. Jobbra tekintve a szoros, ami mögött már az Atlanti-óceán van és ahol hajdanán annyi whisky hagyta el a várost és Skóciát...

A lepárlóhoz érve persze beborult. Mégis mire számítottunk, hogy majd egész nap sütni fog a nap? Na de sebaj, az ominózus bakancslistás pipa tovább rajzolódott. Végre eljutok egy skót lepárlóba!

Itt álljunk meg egy kicsit és boncolgassuk a témát. Skóciában ma kb. 130 lepárló üzemel, melyek között van mikroméretű, évi 20-50 ezer literrel operáló főzde és van évi 12-15 millió litereket termelő nagyipari óriás. Ez önmagában nem azt jelenti, hogy csak a kicsi a jó minőség, a nagy pedig szükségszerűen szar tömegtermék. Ezeknek a nagy főzdéknek jó része amellett, hogy single maltot is palackoz, blended whiskykbe termel és a legtöbb esetben egy-egy nagy szeszipari konszernhez tartozik. A skót whisky nagy része ma is blended, azaz kevert whisky (több maláta-, és gabonawhisky házasítása) azért, hogy a fogyasztók nagy többsége egy konzisztens minőségű, alacsony alkoholfokú, könnyen fogyasztható italba keverhesse a kóláját, vagy adott esetben otthon, egy bárban, kocsmában, étteremben elszürcsölgesse jéggel. Pedig ha tudnák, hogy a whisky valójában hol kezdődik! Single malt whiskyt a 20. századig nem nagyon találhattunk a skót whisky történetében, mai formájában pedig csak néhány évtizede létezik. Mondhatnánk azt is, hogy nyilván ez is csak egy ital, ami alapvetően arra való, hogy megigyuk, miközben társaságban vagyunk, beszélgetünk, vagy otthon elmélkedünk, örülünk vagy felejtünk, egy adalék legyen mindezekhez. Vagy épp hogy jól berúgjunk tőle. Miért ne. De a whisky valójában jóval több ennél, hiszen nemcsak az állandóság és az elmúlás egyben, de komolyan jövedelmező befektetési eszköz és gyűjthető műtárgy is.

Nem akarok belemenni a párlatok szociológiai vonatkozásainak taglalásába, ezért térjünk vissza a lepárlók méretére: a nagy, ipari méretű helyről kikerülő single malt is lehet jó, lásd Glenfiddich vagy Glenlivet.

Adott egy-egy palack skót single malt, amelyben benne van a több évszázados tudás, a hagyományok, szokások, az idő és a pénz, emberek, sokszor egész falvak, vidékek kétkezi munkája, az árpa, a tiszta forrásvíz, maga az élet. Amikor elmész egy lepárlóba, megnézheted, átérezheted, mi van abban a palackban, amit adott esetben a világ bármely pontján megbonthatsz, megízlelhetsz.

A koronavírussal kapcsolatos óvintézkedéseken, kötelező körökön túlesve már a lepárló ajándékboltjában találtuk magunkat. Itt fogadott minket Iain McAlister, a Glen Scotia Distillery managere.

A Glen Scotia Distillery egyike annak a három lepárlónak, amelyek ma Campbeltownban üzemelnek. Hajdanán annyi főzde volt itt, hogy szó szerint minden utcasarkon állt egy. Eldobtál egy követ és whiskylepárlót találtál el. Mára ezekből csak három maradt: Glen Scotia, Springbank, Glengyle (csavar a történetben, hogy a Glengyle Distillery single maltját Kilkerran néven hozzák forgalomba, mert a Glengyle márkanév ma a Loch Lomond tulajdonában van). 1832 az alapítás dátuma, akkor még Scotia néven. Egész szépen üzemelgetett a sok tulajdonosváltás közepette is (a skót lepárlók esetében nem ritka a 30-40 évig egy tulajdonos - gondolkodjunk el, hogy idehaza hány borászat van, amely ennél idősebb életkorral bír). 1984-1989 illetve 1994-1999 között gyakorlatilag zárva volt (--> érdemes 1984 előtti és 1994 utáni lepárlásokból szemezgetni és összekóstolni későbbiekkel).

Az udvaron tartott kisebb bevezető után bevettük magunkat a lepárló ódon falai közé és Duncan MacCallum szellemének társaságában hallgattuk a lepárló vezetőjének előadását a működésről. Csak nekünk, exkluzívan. Itt egy ilyen, a lepárló vezetője által tartott tour nem kis összegbe kerül, nekünk viszont, akik a márkával dolgoznak, esszenciális volt.

A Glen Scotia kapacitása kb. 800 ezer liter évente, amit jelenleg nem használnak ki teljesen. Amikor ott voltunk, akkor épp az egyik lepárlóüst cseréjére készültek, szegény eléggé viseltes volt már. Öntöttvas mash tun, amelyet még mindig kézzel üzemeltetnek; a mashing, azaz a darált árpamaláta vízzel történő keverése közben az így keletkező folyadékot egy külön tartályba szűrik. Még ez a művelet is egy kézzel állítható szelep segítségével történik. 14000 litert kell így kiméricskélni. Hetente többször. A fermentálókádak rozsdamentes acélból készültek, és 10 van belőlük jelenleg. A Glen Scotiában is hosszú fermentációs idővel dolgoznak, ami átlagban 96 óra, de képesek akár 140-re is. Míg a Loch Lomondban főleg a párlat az, amivel játszanak (holnapi posztban majd lesz róla szó), a Glen Scotia azért a hagyományosabb utat követi és a whisky karakterében nagy szerepe van a hordónak. Bourbon, portóis, vörösbor, ezekkel mind találkozhatunk, illetve a párlatból is van tőzegmentes és tőzegelt malátás is, fenoltartalmát tekintve 55ppm. Érdekes, hogy az erős tőzegeltség nem könyököl úgy ki ezekből a maltokból, mint egy Islay vagy Highland esetén; nyilvánvalóan más a malátaforrás és az eljárásbeli, kismértékűnek tűnő mozzanati szintű differenciák valójában nagy mértékben tudják befolyásolni a párlat jellemzőit.

Egy pár lepárlóüsttel dolgoznak, az érlelés pedig hagyományos dunnage és racked warehouse-ban is történik. Az egyik dunnage demonstrációs célokat is szolgál, hiszen itt tudunk kóstolni az előre kikészített hordókból, amik a mi kirándulásunk alkalmával a következőképpen alakultak:

- 2001 ex-bourbon, unpeated
- 2005, 1st fill tawny port finish, peated
- 2007, 1st fill Chateau Maurac finish, peated
- 2013, ex-bourbon, heavily peated

A 2001 ex-bourbon és a tawny port vitte nálam a prímet, mert mostanában ismét ex-bourbon fókuszú az ízlésem, a portóis érleléseket-finiseket pedig imádom. New make-et, azaz új párlatot is tudtunk kóstolni, skót lepárlók esetében a többségnél ezt nem tehetjük meg. A new make nagyon erős, nem játék. Van főzde, amelyik  palackozza is, de alapjában véve nem lehet sem hozzájutni, sem kóstolni, hogy milyen a whisky, amikor megszületik.

A lepárlóban tényleg, de tényleg mindent megnézhettünk, kérésemre a kinti washbackeket (fermentálókádakat) és a condensereket (lepárlóüstök hűtőit) is megmutatták. Érdekesség, hogy a shell and tube condenserek szintén a szabadban vannak. A műveletek megtekintése után a filling station következett, ahol néhány hordó megtöltését is láthattuk testközelből. Bár innen nézve lazábbnak tűnhetnek a kinti jövedéki szabályozások, a hordók megtöltését itt is szigorúan vezetni kell és a kifolyó párlat mennyiségét zárt műszer méri.

Rövid megbeszélés a márkával kapcsolatos dolgokról még, majd irány vissza a shop, ahol egy tavalyi Campbeltown Malts Festival Editiont vettem magamhoz és egy rendkívül érdekes enciklopédiát a város whiskyvel kapcsolatos dolgairól. Egy logózott copita ajándékba és már mehetünk is vissza a hotelbe ebédelni, hogy aztán útnak induljunk visszafelé Gleddochba, a következő állomáshelyünkre és vacsora után a Loch Lomond master blenderével megkóstolhassuk az alapsort és a 2020-as év golf különkiadásait...

Nagy élmény volt a Glen Scotia, szép volt a túra, egyben volt. Iain jó fej, mindenre válaszolt és mindenre volt egy sztorija. Nem hiába, helyi arc. Eldolgozgatnék, eléldegélnék itt Campbeltownban.