A tőzeg

peat1.jpg

Aki már egy kicsit járatos a whisky világában, tudja, hogy vannak füstös whiskyk és lehet, hogy azt is tudja, hogy ez a füstösség annak köszönhető, hogy a malátázott árpát tőzegfüstön szárították. De mi is a tőzeg maga? Ennek járunk utána kis ismertetőnkben.

A tőzeg (angolul: peat) növényi eredetű talajtípus, egyfajta humusz, amely javarészt elhalt növények maradékából képződik erősen nedves helyen és levegőtől elzárt körülmények között. Előfordulási helyüket lápnak nevezzük. Ezek a lápok folyamatosan nedvesek és maga a tőzegképződés 1-5 ezer év alatt játszódik le. Vastagságuk elérheti az 5 métert is. Egy tőzegréteg kb 1 millimétert nő évente. Magyarországon a tőzeglápok védettek.

peatbog.jpg

A tőzeg jó fűtőanyag, a barnaszénnel említhető egy lapon, viszont kitermelésekor rendkívül vizes, ezért szárítani kell. A szárítás általában két-három hétig tart. Skóciában a tőzeg elérhető fűtőanyagként volt jelen - vannak olyan háztartások, ahol még ma is tőzeggel fűtenek. Miután az egyéb fosszilis tüzelőanyagok és az elektromosság elterjedtek, a tőzeg felhasználása visszaszorult. A skót whisky lepárlók is tőzeget használtak fűtőanyagként. Manapság a legnagyobb felhasználása a szigetekre tehető, gondoljunk csak Islay szigetére, ahol a legismertebb füstös whiskyk készülnek.

A tőzeg kitermelése speciális szerszámokkal, kézi erővel vagy gépekkel történhet. A kitermelés után az adott helyen szárítják, majd a lepárlóba szállítják. A tőzeg nagyon sűrű, ezért égése során folyamatos hőt és füstöt tud biztosítani. A maláta füstössége attól függ, hogy mennyi ideig teszik ki a tőzegfüstnek, azaz a szárítás teljes idejéből mennyi a tőzegfüstös periódus. A nedves malátát kb. 30 órán keresztül szárítják, ebből pl. a Laphroaig esetében 18 óra a tőzegfüstön szárítás. A felhasználás a whiskyipar növekedésével együtt nőtt. Néhol gazdaságosabban próbálják meg elégetni a tőzeget, pl. a Bowmore-nál megőrlik, mielőtt a tűzre kerül. Attól tartani azonban, hogy elfogy, nem kell: még mindig több tőzegláp van, mint amennyit a whiskyipar elhasznál. A Föld tőzeglelőhelyeinek nagy része még érintetlen. Egyes becslések szerint 3,8 millió négyzetkilométernyi tőzegláp található a bolygón, melynek évente 0,05 százalékát használjuk csak el. Ha a tőzeget azonban csak és kizárólag skót whiskyipar használná, akkor elméletileg korlátlan ideig elég lenne.

peat_knife.jpg

Felhasznált irodalom:

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C5%91zeg

https://www.whisky.com/information/knowledge/tasting/flavour/peat-and-its-significance-in-whisky.html

http://www.whiskyforeveryone.com/whisky_basics/influence_of_peat.html