MGP whiskey - jó ez nekünk vagy sem?

Az amerikai whiskey tanulmányozása során belefuthatunk olyan márkákba, amelyek mögött nem áll lepárló, hanem a kiadott whiskeyt egy nagy indianai gyártól rendelik és saját néven palackozzák. Ez a lepárló az MGP of Indiana distillery (ex-Seagram, Lawrenceburgban található és egy nagy konglomerátum, az MGP része, melynek története az 1940-es évekre nyúlik vissza. Sok mindennel foglalkoznak, ami a gabonához köthető, nem megyek bele a részletekbe. A cég története megtalálható a weboldalukon, kellően részletesen. Maradjunk annyiban, hogy az egyik ágazatuk a lepárlás.

A médiában heves vitákat váltott, vált ki a jelenség, pro és kontra. Ezidáig nem írtam a témáról és nem is fejtettem ki a véleményem, későbbre tartogattam. Viszont olvastam egy írást, ami egyenesen arról szól, hogy ez nem gond; tulajdonképpen sokan nem foglalkoznak vele, hogy ami a poharukban van, az honnan érkezett, sokkal inkább az árral, vagy hogy milyen fajta whisky, hogy elég jó-e ahhoz, hogy még egyszer megvásárolják. Ez is egy álláspont, valóban vannak olyan fogyasztók, akiket kevésbé érdekel a szesz tényleges eredete.

Van több amerikai márka, ami a whiskeyét az MGP-től vásárolja, sőt, a nagy italcégek egyes márkái is itt készülnek, maximum hozzátesznek valamit házon belül, vagy valami történik még a párlattal. Az MGP akár saját mashbill alapján is készít párlatot, érlelési kapacitásuk is van, de akár magunk is érlelhetjük, majd finiselhetjük a tőlük vásárolt teméket. Nagyvonalakban így működik a dolog, ez pont elég ahhoz, hogy értsük a rendszert. A probléma egyesek szerint ott van, amikor az adott márka nem tünteti fel megfelelően, hogy a whiskey az üvegben, az tulajdonképpen MGP whiskey, más címkeelemekkel azt a hamis látszatot keltve a fogyasztóban, hogy saját termékről van szó. Amikor farm to bottle elven működő craft distilleryk sokasága alakul, akik valóban az elejétől a végéig kézben tartják a folyamatot és párlataik díjakat kezdenek nyerni, akkor el kell gondolkodnunk a jelenségen, és azon, hogy mit választunk. Természetesen nem azt állítom, hogy az MGP resourced whiskey rossz. Sőt, nyilván megvan az előnye, hiszen amíg a saját lepárlás beindul, vagy a már elkészült párlatok érlelődnek, addig lehet eladni MGP whiskeyt, akár saját finiseléssel és így profitot termelni. Nincs üresjárat.

A szerző a skót blendekhez hasonlította dolgot, ami véleményem szerint csúsztatás. Igaz, hogy a blendek korábban terjedtek el és a single malt őrület a huszadik század terméke, de Skóciában nem igazán van olyan lepárló, amelyik kifejezetten csak azért termel, hogy bárki onnan vásároljon és saját márkanév alatt adja ki. Vannak nagy mennyiségben termelő lepárlók, elég, ha csak az Ailsa Bayre gondolunk például, de ők az anyacégük blendjeihez termelnek, nem pedig ahhoz, hogy teszem azt én odamenjek, vásároljak tőlük hatezer liter whiskyt és kiadjam, mint The Whisky Curator Single Malt. A Big Peatről is tudjuk, hogy Islay whiskyk keveréke, de azt is tudjuk, hogy Islay szigetén hány lepárló működik és melyek azok. A különbség az átláthatóságban rejlik. Ha van is lepárló, amelyiknek a whiskyje csak blendbe vándorol - márpedig van - ha más nem, egy független palackozó közreműködésével önmagában is megízlelhetjük és ebben az esetben fel is tüntetik, hogy a whisky honnan származik, hol párolták le.

Nos az én véleményem az, hogy azoknak, akik írnak a whiskyről az is a dolguk, hogy szélesítsék a fogyasztók látókörét, bővítsék az ismereteiket, hogy minél több szempont alapján tudjanak dönteni. Tudjanak dönteni arról, hogy vesznek egy Bulleit Rye-t és elfogyasztják annak a tudatában, hogy még ha saját recept is, de MGP, vagy kipróbálják az igazi kézműves lepárlók egyedi karakterrel rendelkező, legtöbbször hasonló árfekvésű termékét, amikből - főleg az utóbbi időben - igazán nincs hiány. Van mit megkóstolni tehát.