Loch Lomond és Glen Scotia - Útibeszámoló - 1. rész
2020. márciusának elején végre eljutottam egy skóciai szakmai útra. Ez önmagában véve nem hagzik egy különleges dolognak, de nekem, mint whisky kedvelőnek és olyannak, aki italokkal dolgozik, rendkívüli eseménynek számított, hasznos lehetőség volt és szép emlékeket hozott.
Na de ahhoz, hogy megértsük, miért volt ez számomra fontos esemény, helyezzük egy kicsit kontextusba a dolgokat. 6 évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni a whiskyvel. Ezalatt a 6 év alatt jutottam el a semmiből oda, ahol most vagyok. A szakmai oldalról nézve ez még mind semmi, hiszen nálam sokkal tapasztaltabbak vannak itthon is, akik ráadásul nem dolgoznak ebben az iparágban. Szinte behozhatatlan hátrányom van azokhoz képest, akik 10,20,30 vagy még több éve foglakoznak ezzel. Viszont erre mindig azt szoktam mondani, hogy 20 év múlva én már 26 éve ezzel fogok foglalkozni és lesz aki akkor már nem is él majd. Laikus oldalról nézve nyilván már most többet tudok a whiskyről, mint az emberek nagy része valaha is fog.
Én sosem kerestem kiemelkedően az életem során (ennek ellenére költséges hobbijaim voltak), de mindig megvolt mindenem, amit akartam. Nem hagytak rám nagy vagyonokat, nem örököltem lakást, nem vállalkoztam, nem nyertem a lottón, és a normális családi segítségtől eltekintve amit elértem, nagyrészt magam teremtettem meg akaraterővel, a lehetőségek kihasználásával és persze szerencsével. Mert azt senki ne mondja, hogy a kiteljesedéshez (vagy beteljesüléshez?) nem kell szerencse. A sikerek nemcsak a tudásból, szorgalomból és a lehetőségek minél jobb kihasználásából születnek, hanem kell hozzá a szerencse is, kell hozzá, hogy mindig a megfelelő időben légy a megfelelő helyen és persze az is, hogy olyan emberekkel találkozz, akik segítenek az utadon. A többit magadnak kell megoldanod. Úgy érzem, eddig sikerült, most új fejezet nyílik, új szintekre lépünk. Van, aki fanatikusnak tart, van, aki azt mondja, soha nem fogok semmit elérni az italok világában. Én csak azt mondom, nem más ez, mint kemény munka és várjuk ki a végét.
Az utazás
Az, hogy miért pont a Loch Lomond és a Glen Scotia került sorra a látogatás alkalmával, annak pusztán annyi az oka, hogy a cég, ahol dolgozom, ezeknek a maltoknak is a hazai disztribútoraként funkcionál. A Loch Lomond Group istállójához kettő lepárló tartozik (a Loch Lomond Glasgow mellett, a Glen Scotia Campbeltownban) és egy bezárt lepárló készletei (Littlemill, Skócia legrégebbi licensszel rendelkező lepárlója, ami azóta nemhogy bezárt, de le is égett). Így tehát eljuthattam a whisky szerelmeseinek egyik zarándokhelyére, Skócia hajdani "whisky-fővárosába", a Kintyre-félszigeten lévő Campbeltownba is. Mivel tudom, hogy ez önállóan több százezer forintba került volna, egy Islay-túra pedig félmillió alatt nem áll meg, külön megbecsülöm a lehetőséget. Feszített programunk volt, magánakciókra nem volt idő, de azt mondom, hogy ez a szűk 4 nap is óriási élményekkel szolgált.
Imádok repülni, így a hajnali hármas kelés és az amszterdami átszállás ellenére sem unatkoztam, pláne tudva, hogy az aznap estét már a fent említett kisvárosban fogom tölteni, sokadmagammal. A Schipholon még régi hobbimnak, a repülőgépfotózásnak is tudtam hódolni egy kicsit. Míg mások egy Starbucksban szürcsölték a kávéjukat és zabálták a paninit, én ezen már túl voltam és kiültem a terminál legvégébe: chill, repülők, fotózás. Nem is értem emberek hogy nem szeretnek utazni. Egész eddigi életemben utána nyúltam a céges utaknak, míg mások ódzkodtak tőle, nyűgnek érezték, én imádtam, mentem, amikor csak lehetett.
Természetesen végig felhők voltak, így csak Glasgow fölé érkezvén tudatosulhatott bennem felülről is, hogy végre, itt vagyok, ez az, 6 év munkája érik be. Már vártak rám, be a buszba, kezembe egy Tennent's és irány Campbeltown. 7 piac képviselői, néhány európai és helyi Global Travel Retail arc alkották a társaságot, remek banda volt, már az út elején ment a nemzetközi röhögés.
Ha valamire azt lehet mondani, hogy vadregényes, akkor az a Glasgowból Campbeltownba vezető út. Láttál már ilyen vikinges filmeket, meg középkori sorozatokat? Na, azok a tájak itt megelevenednek. Ez itt maga a valóság: már havas ezer méter alatti csúcsok, szurdokok, folyóvölgyek, tavak - olyan, mint a képeken.
Első megálló, a Littlemill Distillery hajdani épületegyüttesének mai helye. Egy kis darabka történelem, vizuális szippantás a whisky évtizedeiből, pipa. Lesz még több is.
Következő megállónk a Loch Lomond (a loch a gaél és a skót nyelvben tavat jelent). A fél balatonnyi tó Nagy-Britannia legnagyobb, az Egyesült Királyság harmadik legnagyobb tava. Noha csak fél Balaton méretű, még a legsekélyebb részei is 30 méter mélyek, a legnagyobb mélysége pedig 153m. A megállóhely Luss, a kilátás pazar. Szivárvánnyal és napsütéssel várt minket Skócia, ahol simán lehet egy nap alatt négy évszak - ezzel errefelé viccelnek is. Itt olyan látvány volt, hogy már csak ezért megérte eljönni. És akkor még semmit nem láttam egész Skóciából.
Tovább az úton a természet erői által vájt völgyek, tavak, majd az Atlanti-óceán keleti vizei és az általa alakított partszakaszok. Hosszú, néptelen vidék, amelynek buja, zöld fűvel tarkított látképét néha egy-egy magányosan álló kis ház töri meg. Volt annak valami sajátos romantikája, ahogy a busz ablakából kifele néztem, jobbra tőlem alig 23 km-re Islay és Jura szigete látszott a tengerben én pedig úton voltam valahova, amiről addig csak olvastam. A sör már dolgozott, de próbálj meg egy Glasgow-Campbeltown úton betámasztani a busz vécéjében. Aki sűrűn járja a Veszprém-Csopakot, annak nem ismeretlen a kanyargós út: na ezt itt képzeld el 200 kilométeren keresztül. Útközben kis megálló a Loch Fyne Whiskies kis boltjában, nézelődés, kóstolás.
Mintegy bruttó 4 óra utazás után megérkeztünk, el sem hiszem. A nap ismét kisütött és itt vagyok. A képekről jól ismert öblöt meglátva legszívesebben üvöltöttem volna egy nagyot, hogy "Igen, ez az, megcsináltam!". Jó mélyen és lassan kezdtem el a pipát behúzni a bakancslistám megfelelő, képzeletbeli rubrikájába. Ezt ki kell élvezni!
A szállás az öböl mellett lévő lévő Royal Hotel volt. A szobám ablaka is az öbölre nézett. Esküszöm, ezzel az öböllel fogok most már álmodni is. Az álom kézzelfogható közelségbe került, mert annyira elfáradtam, hogy a vacsorát már nem bírtam két lábon, ezért búcsút mondtam az étteremnek és bezuhantam az ágyba. Holnap irány a Glen Scotia Distillery!
