Friss amerikai megjelenések az őszre

Ahogy Skóciából is sorjáznak kifelé az újabbnál újabb kiadások, hatalmas whisky dömpinggel befejezve a nyári uborkaszezont, úgy Amerikában is hasonló zajlik augusztus-szeptember idején. Nem győzzük kapkodni a fejünket. Most megpróbálok pár új kiadást egy posztba süríteni. Nem lesz minden friss és akkurátus, hiszen szinte naponta landol egy-egy új kiadásról szóló sajtóhír a postaládámban. Ezúttal a nagyokat veszem sorra.

JIM BEAM Double Oak

A világ első számú bourbon whiskeye - bár gondolhatnánk, hogy kommersz, unalmas, csak bárokba való - előrukkol kísérletekkel, melyek néhány skót próbálkozáshoz hasonlóan nyilván marketingértékkel bírnak, de pont ez a szép a whiskyiparban, hogy egyrészt mindig van olyan megoldás, amivel nem, vagy csak nagyon régen kísérleteztek, netán valaki más kísérletezett, másrészt a már ismert megoldások, finiselések és ezek vegyítései is tudnak újat mutatni. Előbb-utóbb úgyis eljutunk oda, hogy nincs új a nap alatt. Szerencsére az újvilágiaknál még vannak felfedezetlen területek. Na de lássuk az italt! A Jim Beam Double Oak gyakorlatilag egy sima, 4 éves, természetesen új hordóban érlelt Jim Beam, aminek adnak egy csavart azzal, hogy az érlelést egy újabb új hordóban folytatják. Mintha előlről kezdenék. Ugye milyen egyszerűen hangzik? A whiskey ezáltal még tölgyesebb, még intenzívebb, ízesebb lesz és voilá: el lehet adni, mint double oaked kiadás. Kíváncsi leszek, mennyire lesz édes. Fred Noe és a Beam Suntory húzott egy érdekeset az egyik legnépszerűbb termékükkel és az ára sem lesz vészes, legalábbis kint. Érdemes lesz majd összehasonlítani a Devil's Cuttal és a Jim Beam Blackkel. Így immár 16 darabosra bővült a jelenlegi Jim Beam istálló. A mashbill 75% kukorica, 13% rozs, 12% malátázott árpa. A palackozás 43%-on.

jb_doubleoak-hero_1.png

Elijah Craig Barrel Proof 139.4

Ha tavaly már létezett volna ez a blog, biztos megírtam volna, hogy a jó kis "kezdőbourbonnak" tekinthető Elijah Craig a Heaven Hilltől elhagyja az annyira jellegzetes korjelölését, a piros tizenkettest. Nocsak, az újkori amerikai whiskeygyártást is utoléri a NAS végzete? - kérdezhettük volna. Elsőre csak a frontcímkéről hagyták el, a hátsó címkén továbbra is ott volt, aztán jött a hír, hogy a hátsóról is lekerül, és az Elijah Craig 12-ből 8 és 12 éves bourbonök keverékéből álló NAS kiadás lesz. A cég indokása szerint a korjelölés elvetése a növekedés elősegítéséhez kell: egyszerűen nincs annyi készletük a 12 éves hordókból, hogy ki tudják elégíteni a növekvő igényeket. Ennek köszönhetően a batchméretet is megduplázták. Üzleti szempontból érthető húzás, fogyasztói szempontból nem annyira. De legalább itt van nekünk a 18 éves, és a 2013 óta negyedévente megjelenő Barrel Proof kiadás, aminek itt a legfrissebbje, a tizenkettedik. Buffalo Trace kísérleti kiadásokat megszégyenítő, már abszinti alkoholfok-magasságokban járó 69,7%-on palackozott whiskeyről beszélünk. Eddig a hatodik volt a legdurvább a maga 70,1%-ával. A szép az egészben az, hogy az ára még így is viszonylag alacsony. Így tudunk továbbra is 12 éves Elijah Craiget fogyasztani, hordóerősségen. Ebben a legfrissebb kiadásban az alkohol íze erősebben érvényesül a kóstolójegyzetek szerint, kis vizet vagy jeget megkíván majd, de még mindig fellelhető a gazdag aroma a csípős szesz mögött.

elijahcraigbarrelproof.jpg

Parker's Heritage Collection 2016

Maradjunk is a Heaven Hill Distillerynél, hiszen az Elijah Craig mellett a lepárló híres lepárlómestere, Parker Beam tiszteletére létrehozott Parker's Heritage Collection idei kiadása is érkezik szeptemberben, a tizedik alkalommal. Jubileumi, 24 éves bourbon. Amikor 1996-ban leégett a régi lepárlóépület  meg pár rickhouse mintegy 90 ezer hordónyi cuccal, valószínűleg nem gondolkodtak még rajta, hogy hú, milyen jó lesz majd negyed évszázad múlva a megmentett hordókat palackozni, most viszont elérkezettnek látták az időt erre - a Heritage Collection idei darabja egy nem kevesebb, mint 24 éves bourbon, amit még a régi, bardstowni lepárlóban készült 1990 őszén és 1991 tavaszán lepárolt batchekből állítottak össze. Ez a legidősebb bottled-in-bond bourbon a világon. A bottled in bond egy megjelölés a bourbon whiskeynél, akit bővebben érdekel, utánaolvashat itt (angolul), most nem térünk rá ki. Az idei széria is a jól ismert 750ml-es palackban érkezik, ára mintegy 250 dollár lesz, ami várható is volt ezen a szinten. A Heaven Hilltől bizonyára érkeznek még ilyenek, hiszen övéké a második legnagyobb érlelődő amerikai whiskey készlet a világon. A kiadás érdekessége még, hogy minden egyes palack bevételéből bizonyos összeg megy az ALS betegek szövetségének, hiszen Parker Beam is ebben a betegségben szenved. Ahogy Barman's Choice szokta mondani: gyűjtők, figyelem! - bár ezt több itt felsorolt tételnél ideírhatnánk.

parkers24.jpg

Buffalo Trace Antique Collection 2016

A bölényesek eme kollekciója minden amerikai whiskey kedvelő egyik legjobban várt kiadása szerintem, de hogy köztük van, az biztos. A Buffalo Trace 5 féle brandjének prémium változatait rakja össze, szám szerint ötöt, majdnem mindegyiket hordóerősségen palackozva. A széria legkomolyabb cucca ezúttal is a George T. Stagg bourbon, ami ebben az évben ismét erős, 72.05% abv. A whiskeyt 2001-ben párolták le, tehát 15 éves és 142 hordó született belőle. A 2016-os World Whiskies Awardson aranyérmes lett a legjobb NAS bourbon kategóriájában. Az Eagle Rare 17 évesénél előfordul, hogy 19 éves párlat kerül a palackba, de ebben az évben ez valóban 17 éves, 45% abv palackozással. Minden ősszel csak kis mennyiségben elérhető. Ennek az alapkiadása is 10 éves, ami egy bourbon esetében elég jó. A híres koktélról elnevezett Sazerac Kentucky Straight Rye hozza a rozs vonalat az Antique Collectionben. Az elmúlt pár évben a lepárló nagy mennyiségű készletet tartott 18 éves Sazerac Rye-ból rozsdamentes acéltartályokban, megelőzve a további érlelődést, és ezekből palackozott az Antique Collection szériába. Idén azonban friss batch kerül az üvegbe, ami 1998-as lepárlásból származik és a következő években is nagy valószínűséggel ebből lesz majd a 18 éves rozs tétel a sorozatban.
A hordóerősségű William Laure Weller wheated bourbonban a rozst búza helyettesíti, amit először a névadó próbált ki Kentuckyban és rövid időn belül népszerűvé vált ez a fajta megközelítés, annyira, hogy Weller saját ujjelnyomatával kellett, hogy ellássa a hordókat és a számlákat, hogy egyértelmű legyen, az igazi Weller búzás bourbont fogyasztja a megrendelő. Az idei William Laure Weller is erősre sikerült, 67,7% abv, 13 éves. Az ötödik tétel, a Thomas H. Hardy rozswhisky is hordóerősségen érkezik, ami ebben az esetben 63,1% abv-t jelent. A whiskey 6 éves, 2010-es lepárlás. Bizonyára a névadó, a híres new orleansi bartender is szívesen öntögetné a Sazerac koktélokba. Az Antique Collectionnal szintet léphetünk a bourbonban és a rozswhiskyben, palackonkénti mintegy 90 dolláros ár magasabb is lehet a Stagg, a Sazerac és a Weller esetében, ahogy a korábbi évek gyakorlata is mutatta.

btac2016.jpg

Four Roses 2016 Limited Edition Small Batch

A Four Rosesnél nekem kétségkívül az egyedi jelölési rendszerük tetszik. A mashbill ugye az amerikai whiskeynél az összetételt jelenti, azt, hogy milyen arányban jelennek meg az egyes gabonafajták a keverékben. A lepárló kialakított egy egyedi jelölési rendszert a különböző kiadásaik készítési módjának jelölésére: melyik mashbillből és melyik élesztővel készült. Vizuális típus vagyok, így látni könnyebb, mint pusztán elmondva megérteni, így bevágom ide a lepárló saját infografikáját.

16frb1066_infographic_c4.jpg

Kétféle mashbillből és 5 élesztőből 10 féle bourbon receptet alkottak meg. Miért mondom el ezt? Azért, mert a Limitied Editon Small Batch is ezekből áll össze. Brent Elliot szagolt és kóstolt egyet és hét év után újra szerepel az OESO kombináció is a batchben. Ezúttal 12 éves OESO, 12 éves OBSV és 16 éves OESK alkotják a whiskeyt. Hordóerősségen palackozva 55,6% abv, a tervezett 9258 palack szeptembertől kapható. Szép ajándék az amúgy is bővülő lepárlótól.

fourroses-2016lesmallbatch.jpg