Pinckney Bend Heirloom Corn whiskey

pbhw.jpg

Újabb érdekes kísérlet egy amerikai lepárlóból, a helyszín ezúttal Missouri, az alapanyag a kukorica és nem is akármilyen.

Amikor egy ilyen összetett kísérletről írok, óhatatlanul bele kell mélyülni a háttérismeretekbe is, ezért előre elnézést kérek, ha valamit elírok, mert esetleg nem jól magyarítom, vagy létezik már más magyar kifejezés ahelyett, amiket használok.

A kukoricáról úgy tartják, hogy egyike a legrégebbi mezőgazdasági növényeknek, amelyeket az ember kezdett el termelni valamilyen célból. Elsőként a mai Mexikó területén háziasították mintegy 10 ezer évvel ezelőtt. Ma ez a legnagyobb mennyiségben termesztett gabona az Egyesült Államokban is - mi más lenne, hiszen ez a kontinens egyik öröksége. Csak az USA-ban 300 millió tonna felett terem évente, aminek 40%-a megy az etanolgyártásba. A teljes megtermelt mennyiség 85%-át teszik ki a genetikailag módosított válfajok (GMO). A GMO-t körüllengő misztikumokkal és összeesküvés elméletekkel nem tisztem foglalkozni. Talán nem véletlen, hogy az amerikai whiskeylepárlók is előszeretettel hangsúlyozzák a címkéjükön, hogy a felhasznált kukorica nem GMO. Van, aki még ennél is messzebbre megy, na persze nem a GMO ellen indított hadjárat részeként, hanem mert érdeklődő és mert nem szeretné, ha eltűnne valami, amit amúgy meg lehetne menteni. Ők a Pinckney Bend Distillery és a Heirloom Corn projekt.

A heirloom corn kifejezést a legjobban talán úgy ültethetnénk magyarra, hogy őshonos kukorica - az örökség kukorica elég hülyén hangozna, de tulajdonképpen arról van szó, hogy vannak bizonyos kukoricafajták, amiket réges régen termeltek az amerikaiak és amiből whiskeyt is főztek. Ezeket a fajtákat termesztették a hibridek megjelenése előtt - a mostani kukorica nagy része nemesített, az is, ami nem GMO - azon a területen (is), ahol a Pinckney üzemel. Ez Missouri államot jelenti. Ezeknek a fajtáknak az elődjeit már az indiánok is termesztették, persze azok teljesen máshogy néztek ki. Ezekben a régifajta kukoricákban az a közös, hogy nem termelik őket már kereskedelmi mennyiségben és genetikailag különböznek a mai nemesített és GMO válfajoktól. A Pinckney Bend nem szeretné, ha ezek a fajták eltűnnének, ezért évekkel ezelőtt célul tűzte ki, hogy felkutatja ezeket a fajtákat, magokat szerez belőlük, teszt-vetést csinál, leszerződik helyi farmerekkel, hogy termeljék őket és végül, hogy whiskeyt készítsen belőlük.

Anélkül, hogy belemennék a termelési részletekbe, leírhatjuk, hogy a lepárló a fent említett vállalásokat teljesítette, és két évvel később a szerencsések a kezükben tarthatják a háromféle Heirloom Whiskeyt, amik a 'Hickory Cane', 'Wapsie Valley' és a 'Missouri Meerschaum Pipe Corn' variánsokból készültek és nemsokára érkezik a Pencil Cob variáns is. Mindhárom most megjelent tétel 50% abv és csak a lepárlóban lehet hozzájutni. A Pinckney Bendnek vannak más érdekes tételei is, többek között az amerikai whiskeyük különböző finisei, például portói, sherry, stout vagy a Napa Völgyből származó zinfandel boroshordó (!).

pinckney_still.jpg